Azt ugye mondhatjuk, hogy elmúltak azok az idők, amikor a terhesen férjhez menni kínos ügy. Kérdés azonban, hogy menő vagy nem menő a terhes menyasszony. Legyünk azonban őszinték, ez nem csak menőség kérdése, mert ugye előfordul, hogy a tervezési szakaszban az ember még nem terhes, aztán mire esküvő van, ottan van a formás, de annál méretesebb has. Láttunk már ilyet.

Ha dönteni lehet, akkor szerintünk az esküvő élvezeti értékét javítja, ha az ember nem terhes - vegyük például a pezsgők, habzóborok és hajnalig tartó tánc témakörét. Azaz ha valaki a másállapot okán dönt az esküvő mellett, akkor már inkább várja ki az érintettek az esküvővel annak elmúltát. Emellett a fentiekben említettek mellett a leendő házaspárhoz tartozó kiskorú koszorúslány és koszorúsfiú egységek végtelen cukiságával is érvelnénk.

Aki meg beleszaladt akár véletlenül, akár szándékosan abba, hogy terhesesküvő alanya lett, az meg élvezze ki, hogy mennyire hihetetlenül menőn tud kinézni az, ha az ember lányának nem kell azzal cseleznie, hogy elég karcsúnak tűnik-e a kiválasztott ruhában a dereka. A fekete-fehér verziót ebből a válogatásból nem terhesek is elirigyelhetik (nekünk erős kedvencünk), a masnis bejegyzésünk menyasszonyának is itt a helye, és a hát ezek bizony hivatalos terhes esküvői ruhák itt egytől-egyig. Az IME bonetti sorozata pedig simán elbizonytalanít bennünket abban, hogy nem kellene mégis amellett kampányolnunk, hogy mindenki másállapotban kössön házasságot.

kép forrása: jakab krisztina photo

 

kép forrása: www.bagodwa.com

 

képek forrása: www.ime-mode.de - bonetti

 

képek forrása: www.9lover.com

 

képek forrása: www.mia-nana.de