Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A LÁTVÁNYOS LAMPION

L, mint lufi. Színes, vidám, légies, de kifejezetten kellemetlen, mikor rossz pillanatban pukkad ki. L, mint lampion. Színes, vidám, légies, és még világítós verziók is vannak belőle. Szóval mi most a lampionokra szavazunk, a következő képek magukért beszélnek. Szinte bármilyen környezetben megállják a helyüket a hiperelegáns helyszínen éppúgy, mint a természet lágy ölén. Szóval lehet bátran lampionban gondolkodni, az esküvőre választott színeket remekül idézhetik meg a szertartás és a vacsora terepein.

képek forrása: www.bridesmagazine.co.uk

képek forrása: Project Wedding


kép forrása: Martha Stewart Weddings

Meg mutatunk három lampionos megoldást a virágom*virágom blog szerzője által stylingolt esküvőkről - csak hogy ne gondolhassa senki azt, hogy persze, de külföldi fotókon látható dolgok itthon nem megvalósíthatóak. Dehogynem, szóval előre a lampionokért!

képek forrása: virágom*virágom
(az utolsó képen látható esküvőről még több lampionos kép - éjszakai fényekkel is - itt)

0 Tovább

GYŰRŰPÁRNA, VAGYIS NEM EGÉSZEN

Szerintünk nincs romantikusabb annál, mikor a vőlegény tanúja zavartan kotorász a gyűrűfelhúzás előtt a zsebében, hogy hol is vannak a jegygyűrűk, de tudjuk, a többség a kevésbé stresszes megoldásokra szavaz az amúgy is feszült pillanatban. Erre megoldás a gyűrűpárna és társai (brrr, a tálcás megoldásokról szót se ejtenénk), amely szépen elhelyezhető az asztalon, ami általában az ifjú pár és a szertartás vezetője között helyezkedik el (vagy hozhatja persze valamelyik cuki koszorúsgyerek, de az megint stressz:). A gyűrűpárnára és társaira meg lehet tenni a gyűrűket. Oké, nagyon gyakorlatias megoldás. Csak valahogy ezek a gyűrűpárnák, hát hogy is mondjuk, kissé giccsesre szoktak sikerülni. Pedig. A kerámiából készült letisztult megoldások, ahol a tálkára akár az ifjú pár neve és a dátum is felkerülhet, vagy a virágból készült verziók, szóval inkább valami effélét válasszatok, ha már.

kép forrása: Lantos Judit


kép forrása: rae dunn - etsy.com


kép forrása: Minden, ami virág... Németh Attila - Plantomime


képek forrása: project wedding

0 Tovább

ELJEGYZÉSI GYŰRŰK KARÁCSONYI LAST MINUTE-BEN

Igen tudjuk, ahogy a nyár az esküvők elsődleges időpontja, úgy a karácsony a kiemelt eljegyzési szezon. Van benne egy cinikus áthallás, hogy karácsonyi ajándéknak eljegyzési gyűrű legalább két legyet egy csapásra, de végül is be szokott válni. És eljegyzés és esküvő ügyben nem illik cinikusnak lenni. Szóval ha nem is a legelegánsabb ötlet az eljegyzés karácsonyi ajándékba, azért ne kérdőjelezzük meg az őszinteségét. Inkább mutatunk pár eljegyzési gyűrűt, amivel nehéz lenne nem sikert aratni a leendő aránál.

Persze a kiinduló kérdés, mitől lesz egy gyűrű eljegyzési, azon kívül, hogy azt mondjuk, hogy az. Az egyik legfőbb, hogy a bal kéz gyűrűsujjára kell felhúzni, hogy a nagyvilág számára egyértelmű legyen. Ezenkívül más szabály valójában nincsen, bár valami csillogós meg valami nemesfém az eljegyzési gyűrű(be)n sosem árt. 

képek forrása: Hári Ékszertervező és Készítő Műhely



képek forrása: Fördős Bence - design-jegygyuru.hu

képek forrása: turtle love co.

0 Tovább

KIHÍVÓ A MENYASSZONY

A menyasszonyi eleganciába klasszikusan azért inkább a visszafogottság illik, templomi esküvők esetén meg ez az illik ez inkább kötelező is. (Sőt, legyünk őszinték, ha már azt választottuk, tiszteljük a kapcsolódó elvárásokat is, végül is nem kötelező a templomi esküvő...)

Na de az esküvő ugye egy lehetőség a hétköznapitól való eltérésre, ami az amúgy kihívóbban öltöző hölgyek számára jelenthet még kihívóbbat vagy a bátortalanabbak számára egy lehetőséget, hogy megnézzék, milyen, amikor ők a túl szexik. Hááát nem érvelnénk mellette jó szívvel, de vannak jó barátaink, akin durván hüledezett a násznép, utólag meg be kell ismerjük, remek kis emlék, hogy kiborult a vendégsereg fele azon, hogy a menyasszony elfelejtett "szűziesen" megjelenni a saját esküvőjén.

Szóval mutatunk pár ízlésesebb darabot kihívó fronton, amelyek tán többet mutatnak egyes testrészekből, mint kellene, de nem az egyszerű legyen-nagyon-feltűnő-a-dekoltázsunk megoldással operálnak.

kép forrása: Rock N' Roll Bride

kép forrása: Ines Di Santo

kép forrása: St. Pucchi

kép forrása: Divina Sposa

2 Tovább

NEM TUDUNK LESZAKADNI A FEKETÉRŐL

Minden okunk megvan rá egyébként, hogy feketehívők legyünk, mert valami hihetetlen elegánssá bír tenni. A mindentbele hófehér menyasszonyok mellett ezek a leheletnyi feketék, amelyekből már mutattunk párat, elég meggyőzőek. Most találtunk még néhány továbbit, ahol az első menyasszony fekete masniöve mellett az időjárás viszontagságai ellen védő fekete kepp is csodaszép megoldás, sőt, a helyszín dizájnjában is nagyon szuperelegánsan köszön vissza a fekete. A második menyasszony magabiztos körömlakkválasztásáról és fekete csipkecipőjéről meg mit is mondhatnánk, nevezzük talán tökéletesnek - főleg úgy, hogy mindehhez a virágnál nagyon elegánsan elkerülte a mindenáron-legyen-valami-fekete kényszerét.

 

képek forrása: poppytalk.blogspot.com

 

képek forrása: jakab krisztina photo

 

A poppytalkos linket köszönjük anyahajónak.

0 Tovább
«
1234

esküvő - vagányabban

blogavatar

csak nyugi, és mondj igent!

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek