Nemrég volt szó az eljegyzési gyűrűkről, amihez jár lánykérés is. A klasszikus vagy konzervatív megoldás a leendő menyasszony édesapjától megkérni ugye a leendő menyasszony kezét, ami szép-szép, de azért mégis csak felnőtt emberek önálló döntéséről van szó, szóval előtte talán a célszemélytől sem árt megkérdezni, mit gondol az ötletről (esetleges kínos pillanatokat is megelőzendő). 

A karácsonyi ajándékok közé csempészett vagy a karácsonyi meghitt vacsorán előkerülő gyűrű rém kényelmes megoldásnak tűnik, de most nézzünk inkább néhány gyűrű nélkül  megvalósítható ötletet azoknak, akik a lánykérést (ami már önmagában is felejthetetlen pillanat) a szokásosnál is emlékezetesebbé akarják tenni, de mondhatni nem a szavak emberei.

Az sms sem rossz, de azért vannak annál jobb írásos megoldások. Készíthetünk nagy méretű transzparenst, fehér lepedő és festék kell hozzá, majd mindezt a leendő menyasszony lakásával szemben lévő erkélyre/ablakból kilógatva, és a célszemélyt mobiltelefonon az ablakhoz rángatva gyors választ kaphatunk a kérdésre - oké, ehhez össze kell haverkodni a szembeszomszéddal, de a cél érdekében ugye. (Kényelmesebbek választhatják erre az óriásplakát megoldást is, az persze nem mindig a lakással szemben rakatható ki, de talán a munkahelyre vezető úton vagy a munkahelyi ablakból csak rálát valami egy ilyen darabra megbízhatóan a kedves.) Családi házban élők aszfaltkrétával is megoldhatják az ügyet, egyértelmű lesz a kapun kilépőnek az üzenet.

kép forrása: 4photos.net

Ha inkább esti időpontban szeretnénk a lánykérést, és a szomszéd segítsége nélkül, akkor mécsesekből is kirakható a kérdés, mondjuk ehhez érdemes valami kertesebb házban lakni (meg minimális segítséget szerezni a mécsesek meggyújtásához, de egyedül sem kivitelezhetetlen) vagy legalább egy erkéllyel rendelkezni, ja és szélcsendesebb időt választani.

kép forrása: thiva-environmental-design.blogspot.com

Futógeekeknek a kérdés terepen való lefutását tudjuk ajánlani, ez kicsit nagyobb előkészületet igényel, de a GPS-sel rögzített térképet, ami maga kérdés, e-mailben csak átküldjük, és soha többet nem lesz megjegyzés arra, hogy minek kell már megint valami új kütyü a futáshoz.

Ahol mindkét fél geek, ott ez a megoldás sem utolsó (nem magyarázzuk, érti, akinek értenie kell:), sőt.

kép forrása: Project Wedding

Az írásos megoldásokra van még három további kedvencünk, hogy mindenki stílusának megfelelőt választhasson. Az egyik a hobbiboltban könnyen beszerezhető foszforeszkáló festékkel készült felirat, ez mehet egy A/4-es fehér kartonra, amelyet az ágy környékére helyezve lámpaoltáskor okozhatunk érkezik a meglepetés. A másik az unalmasnak tűnő, de soha el nem avuló "írd fel a tükörre a kérdést rúzzsal" megoldás (a feszültségek elkerülése végett ne vegyük kölcsön a célszemély rúzsát, inkább szerezzünk egy ceruzaformátumú rúzst vagy szemceruzát a megfelelő boltban), ezzel a megoldással  az ébredés utáni pillanatok édesíthetőek meg. Ha pedig a kiválasztott elszánt újságolvasó, akkor a következő hónapban csak át kell vállalni a kedvenc lap megvásárlásának terhét (vagy ha előfizet rá, akkor kibányászni a postaládából), és a szerkesztő levele helyére beragasztani egy arra kísértetiesen hasonlító "cikket".

Ha azonban valahogy a karácsonyhoz akarja valaki kötni az ügyet, és ehhez már gyűrűt is szerzett, akkor kösse fel a gyűrűt csillogó díszként (vagy egy csillogó díszre) a karácsonyfára (egy feltűnőbb pontra), plusz egy kis papírszalagra írja fel a kérdést, és azt fűzze át a gyűrűn. A siker tuti egyik esetben se marad el.