Itt az ideje, hogy valami sorozatot is indítsunk az inspirációk mellett, és előre szólunk, nem leszünk kevésbé szubjektívek, mint eddig. Mivel számtalan dolgot mutattunk már pl. az etsy-ről is, nem lenne igazságos, ha úgy tennénk, kis hazánkban nincs is semmi igazán bemutatásra érdemes. Csakhogy ez nem igaz. Az apróságokkal kezdünk, aztán meglátjuk, hogy hova jutunk. 

Hajgató Sára, alias Mimóza azért került a látóterünkbe, mert belefutottunk nála egy lilaakác színű cipődíszbe, amit egy manyasszonynak készített. Nekünk, akik a színes esküvői cipők nagy hívei (ez pl. ugye egy szuperkedvencünk, amit már mutattunk, mert még diy is a díszítés), igazi boldogság volt egy ilyet látni.   

kép forrása: Mimóza 

 

Ugye hogy gyönyörű? És ami tuti, hogy Sára a szivárvány összes színében, meg kicsit azon is túl otthon van. Aki a visszafogottabb rózsaszín világ kedvelője, az például választhat cipődíszt efféle színben:

kép forrása: Mimóza 

 

Téli esküvőre pedig a krémszín és bordó finom kettőse, hm?

kép forrása: Mimóza 

 

És a valami kék jegyében egy hófehér vagy ezüst színű cipőre is biztos talál nála az ember egy szívének közeli kék árnyalatot, mutatunk abból rögtön négyet: 

kép forrása: Mimóza 

 

Szóval, aki színes esküvői cipőben gondolkodik, az nézzen körbe nála, mert kevés egyszerűbb és mégis tökéletes megoldás van, hogy egy egyszerű, de kényelmes szabású bőrcipőre egy csillogós virágdísz a cipővel egyező vagy azt kiegészítő színvilágban - és gondoljátok tovább úgy, hogy ugyanez a virág megjelenik a koszorúslányok övén vagy hajpántján díszként...

(Sára készít persze a klasszikusabb vonal kedvelőinek is esküvői kiegészítőket, aki azokra vágyik, az itt nézelődjön, mi abból nem szemezgetünk, simán maradunk a fenti lilaakác cipő örök hívei:)